A Nyugat-Kína területén fekvő Tarim-medencében végzett ásatások során felbukkant, kb. száz, 3000 évesnél öregebb múmia szintén nem kis fejtörést okozott az ott dolgozó régészeknek és antropológusoknak. A múmiákat először a 20. század elején fedezték fel, amikor a svéd Sven Hedin, a német Albert von Le Coq és a magyar Stein Aurél által vezetett expedíciók megpróbálták felfedezni a Kínát a Nyugattal összekötő Selyemút északi és déli kettéágazásának gerincét alkotó oázisvárosok emlékeit.

Az Európát Kínával összekötő régi Selyemút mentén, a Taklamakán sivatagban Niya város közelében az ásatások során tökéletes állapotban fennmaradt természetes múmiákra (férfiakra, nőkre, gyermekekre egyaránt) leltek. Színes gyapjúból készült ünnepi ruha és olyan magas lovaglócsizma volt rajtuk, amilyet még ma is hordanak arrafelé. A leletek valódi értékét mégsem a ruhák jelentették, hanem az, hogy ezek a tetemek nem ázsiainak, hanem európainak tűntek. A kínaiaktól eltérően nagy orruk volt, és a férfiak gondosan vágott körszakállt viseltek. A szénizotópos vizsgálat kimutatta, hogy a testek i. e. 1000 körüliek és a sivatag szélső vidékein vándorló tokhár nép tagjai. Victor Mair professzor is felhívta a figyelmet a holttestek európai vonásaira illetve a gyakori szőkés hajra, melyek a kaukázusi rasszra utalnak. Az 1993-as DNS-vizsgálatok igazolták a gyanút. A múmiák i.e. 1000 körül élhettek e távoli vidéken, miután ismeretlen körülmények között érkeztek Európából.