A Voynich-kézirat ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven írt könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. A történelem legügyesebb átverése, vagy egy elveszett nyelv utolsó hírnöke az 500 évesre becsült máig megfejtetlen tartalmú könyv? A kézirat, mely Wilfid M. Voynichról, előző tulajdonosáról kapta nevét, 1912-ben bukkant föl; ma a Yale Egyetem Benicke könyvtárában őrzik. Korának meghatározása a betűk alapján lehetetlen, a datálás kizárólag a szöveghez csatolt illusztrációk (viselet, arcforma, kastélyok rajza) által lehetséges - ezzel a módszerrel 1450 és 1520 közé teszik a Voynich-kézirat keletkezési idejét. A szöveg több mint 170 000 különálló írásjelből áll, általában keskeny közökkel elválasztva, balról jobbra írva.

Formátumát tekintve egy 15x23 cm-es, jelentéktelen megjelenésű kis könyv, sötétszürke borítóval, mely eredetileg 276 oldalból állt, mára azonban csak 234 kéziratos lap maradt fenn. A kéziratról alkotott első benyomás alapján valamiféle gyógyszerkönyvről vagy a középkorban ismert gyógymódokat tartalmazó gyűjteményről lehet szó. Rengetegen, tudósok, nyelvészek, kódtörők tettek már kísérletet a kézirat nyelvének megfejtésére, mindhiába. Néhányan azt gondolják, hogy valamely európai nyelven íródott, azonban rejtjelezést használva megpróbálták a tartalmát elrejteni egy olyan algoritmussal, mely minden egyes betűt egy adott jelre cserél ki. Mások szerint a Voynich-kézirat esetleg héber szöveg lehet vizuálisan rejtjelezve. Jacques Guy nyelvész azt valószínűsíti, hogy a szöveg egy egzotikus természetes nyelven íródott. Jim Child, az indo-európai nyelvek kutatója szerint a kézirat egy korai germán nyelvet használ. Mindezen gondolatok mellett Kennedy és Churchill könyvükben felvetették azt a lehetőséget is, hogy a kézirat glosszolália, art brut terméke, vagy természetfölötti lények üzenetét foglalja magában. A glosszolália nyelveken szólást jelent, amikor a médium önkívületi állapotban idegen (akár létező, akár feltételezett, vagy kitalált) nyelven beszél, olyanon, amin egyébként nem tud. A kézirat szavainak szerkezetét tanulmányozva William F. Friedman és John Tiltman arra a következtetésre jutott, hogy a szöveg nyílt, és egy a priori mesterséges nyelven írták. A kutatások során már az is felvetődött, hogy a kézirat szövegének bizarrsága, a megkettőzött és a hármas szavak, a képek gyanús tartalma (növénykimérák) és a történelmi utalások hiánya csalásról tanúskodik, vagyis a szöveg teljesen értelmetlen. Ha eddig senki sem tudott értelmeset sem kihámozni belőle, akkor az lehet, hogy azért van, mert nem jelent semmit.

A kézirat első ismert tulajdonosa egy bizonyos Georg Baresch alkimista volt, aki Prágában élt a 17. században. Baresch halála után a kézirat egy barátjához, Jan Marek Marcihoz (Johannes Marcus Marci), a prágai Károly Egyetem akkori igazgatójához került, aki elküldte Athanasius Kircher jezsuita tudósnak a könyvet, ki régi barátja és levelezőpartnere volt. Az elkövetkezendő 200 évre elveszítjük a mű nyomát, de minden valószínűség szerint a Collegium Romanumban (jelenleg Pontificia Università Gregoriana) őrizték, mint ahogy Kircher levelezéseit is. Valószínűleg addig maradt itt, amíg 1870-ben II. Viktor Emánuel, Itália uralkodójának seregei elfoglalták az egyházi államot. Ekkor az uralkodó elhatározta az egyházi javaknak, köztük a Collegium Romanum könyvtárának kisajátítását. Ezen események bekövetkezte előtt számos könyvet átszállítottak az oktatók magángyűjteményébe, melyek kivételt képeztek a kisajátítás alól. Ezek között voltak Kircher levelei is, valamint a Voynich-kézirat, melyek a jezsuita rend vezetőjének és egyidejűleg az egyetem igazgatójának birtokába kerültek. Később, 1912 körül a Collegium Romanum néhány javának eladása mellett döntöttek. Wilfrid Michael Voynich ekkor vásárolt meg 30 kéziratot, köztük azt is, mely most a nevét viseli. 1931-ben bekövetkezett halála után özvegye, Ethel Lilian Voynich örökölte a kéziratot, aki 1960-ban egy barátnőjére, Anne Nillre hagyta. Anne Nill 1961-ben a könyvet átadta egy antikváriusnak, Hans P. Krausnak. Kraus vevő híján 1969-ben felajánlotta a Yale Egyetemnek. A hatszáz éves rejtély továbbra is sokakat foglalkoztat. Újságok, hírportálok cikkeztek erről a népszerű témáról, sőt van, akit annyira foglalkoztat, hogy külön blogot szentelt neki. Az újabb és újabb problémák és zsákutcák a tudományos igényű kutatók számára is kihívást jelentenek