Szent Borbála nem csupán a bányászok, kohászok, harangöntők védőszentje, a harmadik században élt nőalak legendája világszerte ismert; a nikomédiai vértanú a keresztény kultúrában a tizennégy segítőszent egyike, kinek mély tiszteletét már a VII. században is dokumentálták.

A legenda szerint Borbála rendkívüli szépségű és éles eszű fiatal leány volt, akit gazdag, görög származású pogány apja, Dioszkorusz gyermekkora óta szinte a széltől is óvott. A lányt nem vonzották az evilági javak: a pompa, a gazdagság; de élénken érdeklődött a szentek élete és a keresztény tanítások iránt. Apja egy hatalmas tornyot épített Borbálának, ahol pompás lakrészt rendezett be neki, ám idővel ez a börtönévé vált. Dioszkorusz ugyanis távollétében bezárta Borbálát, hogy óvja a kíváncsi kérőktől és a keresztény tanításoktól.  A toronynak két ablaka volt, de Borbála – apja tiltása ellenére – egy harmadikat vágatott, hogy ezzel is szimbolizálja a szentháromságot, mely megvilágította lelkét.

Borbála mélyen hívő lélek volt, aki vágyott a keresztségre, így apja távollétében kérte felvételét az Egyház közösségébe. Dioszkorusz, aki gyermekkorától eltiltotta lányát a keresztényektől,  hazaérkezvén a torony ablakainak számából  felismerte, hogy lánya elhagyta ősei hitét, ezért meg akarta ölni. A legenda szerint Borbála előtt megnyíltak a torony falai és a sziklák is, így sikerült elmenekülnie. A barlangban rejtőzött el, ám egy pásztor elárulta őt apjának, aki így lányát a bíró elé vitette, hiszen a Római Birodalomban üldözték a keresztényeket és tízezrek váltak vértanúvá. Isten, a pásztor bárányait az árulásért büntetésül sáskává változtatta.

Borbálát a legkülönfélébb módszerekkel kínozták, ám ő kitartott hite mellett és folyamatosan imádkozott. Krisztus erőt öntött lelkébe, hogy ne féljen, és elviselje a rá mért büntetést. Megszégyenítésére a város kormányzója elrendelte: ruhátlanul állítsák pellengérre a piacon, hogy minden kíváncsi tekintetnek prédája lehessen. Borbála szüntelenül imádkozott az Úrhoz, aki meghallgatta őt és eltakarta testét a földből felszálló köddel és az égből leereszkedő felhővel. A bíró ezután fővesztésre ítélte, melyet dühében Borbála apja hajtott végre. A szörnyű kardcsapás után, mely lánya vesztét okozta Dioszkorusz hazafelé indult, ám testébe villám csapott, és azonnal hamuvá lett.   Borbála, és a vele együtt lefejezett Julianna, méltó temetéséről egy Valerianusz nevű férfi gondoskodott, sírja aztán csodák helyszínévé vált.

Bár a mondák és történetek nem egységesek, Borbálát apja hirtelen halála miatt a készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik, hasonló okokból a villámcsapás és a tűzvész ellen is imádkoznak hozzá, a vészharangokra általában rávésték a képmását is. A magas torony miatt, melyben raboskodott védőszentjükként tekintenek rá a kőművesek és építőmesterek, de a tüzérek és a bányászok is, akik a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben remélnek tőle védelmet, és hozzá imádkoznak az életük megóvásáért.

Népszokások közül is számtalan kapcsolható Borbála alakjához, ha például december 4-én egy cseresznyefaágat a szobába viszünk és vázába tesszük, az karácsonyra virágba borul. A vértanú szűz, Borbála alakja évszázadokon át nyújtott vigaszt és reményt hívők millióinak.