Tévedésből temettek el egy nőt
A 37 éves Rosangela Almeida dos Santost január 28-án nyilvánították halottá egy brazil kórházban. Már korábban is gyengélkedett, akkor azonban kétszer is leállt a szíve, az orvosok szerint az ebből fakadó sokkba halt bele. A nőt annak rendje és módja szerint el is temették a helyi temetőben.
Aztán a rákövetkező 11 napban fura dolgok sora kezdett történni a sír közelében: a helyiek sikolyokat kezdtek hallani és dörömbölést. Végül nem bírták tovább, ezért a rokonokkal együtt kiásták és kinyitották a sírt.
Állítólag többen is jelen voltak és állították, hogy a nő holtteste még meleg volt, ráadásul a kezén és a fején új sérülések voltak láthatóak, amelyből a család azt a következtetést vonta le, hogy a nő valójában nem halt meg és halálát tévesen állapították meg. Ezután pedig napokon keresztül küzdött azért, hogy kijusson a sírjából, ez azonban nem sikerült neki, így a végén tényleg meghalt.
Az ügyben jelenleg a rendőrség nyomoz.